|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 98 találat | lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-98 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kincses Elemér 2017. június 10.Írószövetségi díj Gálfalvi GyörgynekMájus 29-én tartották meg Bukarestben a Romániai Írók Szövetségének díjkiosztó gáláját. A hagyományos rendezvényen mindig az előző év legfigyelemreméltóbb köteteit díjazzák. A nemzeti kisebbségek nyelvén 2016-ban közzétett kiadványok közül Gálfalvi György Kacagásaink című könyve nyerte el a zsűri elismerését. A marosvásárhelyi író emlékiratait a nagyváradi Holnap és a budapesti Noran Libro Kiadó jelentette meg. A fővárosi Nemzeti Színház Média Termében tartott díjátadó ünnepségen a szerző az Írószövetség elnökétől, Nicolae Manolescutól vette át a díjat. 1927. június 17-én született Sütő András. A 2006-ban elhunyt író 90. születésnapját köszöntő ünnepi előadással lép közönség elé Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina. A gyertya könnye című összeállítás Sütő András műveiből szólaltat meg részleteket. A szövegeket Kilyén Ilka és Simon György válogatta. Az előadás rendezője Kincses Elemér, a színpadkép is neki köszönhető. A jelmezeket Bandi Kati tervezte. A Sütő András Baráti Egyesület és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében sorra kerülő rendezvényen Markó Béla mond emlékbeszédet. Az estre a marosvásárhelyi Ariel színház nagytermében kerül sor június 16-án, pénteken 19 órától. Másnap, 17-én 17 órától megismétlik az előadást. A belépés ingyenes. Ahogy az író emlékezett Ablonczy László 1990-ben Strasbourgban készített hosszabb beszélgetést Sütő Andrással. Az interjút A gyertya könnye címmel tette közzé. Az író az akkori zaklatott időszak euforikus és tragikus eseményeit egyaránt felidézte. Hosszasan beszélt a magyarság 1990. február 10-i marosvásárhelyi könyves, gyertyás felvonulásáról is, amely neki is, mint annyi más sorstársának, felejthetetlen élménye maradt. Az alábbi Sütő-visszaemlékezés a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján olvasható. „Nem vagyunk hajlandók semmiféle brutális módszerrel érvényre juttatni igazságunkat. Ezért szólt úgy az én fölhívásom, amelyet a vásárhelyi magyar rádió tett közzé, hogy békés, néma tüntetést óhajtunk szervezni. Nem fütykössel, nem husánggal és nem láncokkal támadó, emberi életet veszélyeztető vagy ki is oltó fegyverekkel, hanem könyvvel, a szellem szimbólumával és gyertyával, a szelídségnek és a tiszta szándéknak a jeleivel akarunk némán felvonulni. (…) A Vatra tömegei annak előtte iszonyatos ordibálásokkal rohantak; ijesztő, bénító volt a helyi magyar lakosságra szórt rágalmak közepette élni a mindennapokat. Az ő demagóg és uszító ordibálásukat épp hallgatással akartuk valamiképpen megvetni. Ezért nem került sor szónoklatra. Annyi történt, hogy amikor ez a százezernél nagyobb tömeg a sportcsarnok terére ért, akkor elmondtuk a miatyánkot fennhangon, egy tisztelendő atya kezdeményezésére, majd pedig én szóltam nagyon röviden arról, hogy ez volt a célunk, ezt el is értük. Csöndes, hallgatag, méltóságteljes felvonulással jeleztük erőnket, s egyúttal a marosvásárhelyi lakosság fegyelmezettségét és kultúráját is. A tömeghez intézett rövid zárószöveget négy alkalommal kellett elmondanom, hiszen nem fért oda az egész felvonuló tömeg. Mind a négy alkalommal más-más gondolatot próbáltam megpendíteni, ha jól emlékszem, azzal zártam, hogy ez a felvonulás néma kiáltás ügyünkért, az egyenjogúságunkért; többek között azért, hogy nem hagyjuk a templomot és az iskolát. Tehát Reményik szellemében idéztem föl kisebbségi létünk némely követelményét. Megrendültséget okozott számomra ez a minden különösebb szervezés nélkül, szinte spontán módon, nagyon-nagyon fegyelmezetten felvonuló, százezernél nagyobb tömeg. Minden gyermeknek, férfinak, asszonynak, aggnak és fiatalnak kezében ott volt egy könyv és egy szál gyertya. Az én könyvem is feltűnt sok kézben, és megrendítő volt közelről látni, ahogyan egy reszkető kezű öregember keze fején a gyertya könnye megfagyott. Már csonkig égett a gyertya, de a markában tartotta. Hetven éve várták ezt az alkalmat az emberek, hogy sorsuk érdekében felvonulhassanak.” 2017. július 1.A gyertya könnyeAlkalom szülte ünnepi előadás. Lélekbe vágó, katartikus emlékeztető, olyan művészi tett és produkció, amely egyértelműen megérdemelné, hogy ne csak a Sütő András Baráti Egyesület és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezte június 16-i és 17-i marosvásárhelyi főhajtás közönsége őrizze dédelgetett élményei között. Kilyén Ilka és Ritziu Ilka Krisztina összeállítása, A gyertya könnye és a két művésznő színpadi teljesítménye magától értetődően sugallja a folytatást: itthon és másfelé is meg kellene ismételni az estet, lehetőséget teremtve az érdeklődőknek, hogy újra találkozhassanak a 90 éve született író gondolataival, vívódásaival, töprengéseivel. Mi se lenne természetesebb, mint hogy valamelyik színház, kulturális intézmény felvállalja a rendezvény további patronálását, turnéztatását. Aligha számítana anyagi kockázatnak, hiszen a két előadó fellépései iránt mindig élénk az érdeklődés. A „kockázat” dilemmája inkább a műsor ötletgazdájában, a szöveg válogatójában és a tolmácsolásban is főszerepet vállaló Kilyén Ilkában merülhetett volna fel: vajon megéri-e az ilyen vállalkozásokkal járó hatalmas energiát, munkát, idegi, szellemi megterhelést egy olyan szerző életművének és egyéniségének egyszeri, kétszeri megjelenítése, akihez manapság ellentmondásosan viszonyul a köztudat, hiszen tapasztaljuk, halála után egy évtizeddel sokan már inkább hallgatnának róla, mint hogy öröksége értékeit elemezve mérlegelnék. A művésznőt azonban nem tántorítják el ilyen megfontolások, ha közösségi ügyekről van szó, különösen nem. Hosszú és sikeres előadóművészi pályáján számos alkalommal bizonyította ezt. És azt is, hogy lelkesedése, elhivatottsága ragadós, másokat is meg tud fertőzni vele. Jelen esetben lányát, az ifjú színésznemzedéket képviselő Krisztinát, akivel már többször felmutatták, milyen összeforrott előadópárosként képesek magukkal ragadni a közönséget, de régi munkatársát, a színpadképet is kikerekítő, rendező Kincses Elemért és Bandi Kati textilművészt is, aki a jelmezeiket tervezte meg, illetve az irodalmárként is nevet szerzett Simon György magyartanárt, aki a szövegek válogatásában segédkezett. Persze, mint az elegáns műsorfüzetben olvasható, mások is segítettek a montázs szövegének válogatásában, összeállításában, de az Ariel Színházban jól kiérdemelt ünneplést kiváltó előadás létrehozásában a Kilyén Ilkáé a fő érdem. Egy ilyen színpadi produkció megteremtése öröm és szenvedés is lehet. Erre is utal a színésznő vallomása, amelyből szándékai érzékeltetésére kiragadunk egy részt: „Nem irodalomtörténeti vitaindító, nem politikai védőbeszéd vagy vádirat, nem iskolai jellegű emlékműsor ez az összeállítás. A társadalommal perben álló, gondolkodó ember vívódásai, töprengései, emlékei, kiszolgáltatottsága, az önmagáért és másokért való felelősségvállalás erős késztetése, a húsunkba szakító fájdalmas igazságok kimondása ez a műsor. Minden elhangzott szó idézet Sütő András valamelyik művéből. Gyönyörűség volt a Szavak Nagyfejedelmének írásait újraolvasni. A mesebeli örök élet forrása lakozik bennük”. Újrahallgatni is jó volt a mély átéléssel, empátiával közvetített gondolati, nyelvi telitalálatokat, sziporkákat. Az anyám könnyű álmot ígér, a Csillag a máglyán, az Egy lócsiszár virágvasárnapja, az Engedjétek hozzám jönni a szavakat, az Ugató madár című nagylélegzetű művekből és az író esszéiből, interjúiból, más jellegű írásaiból kiemelt részletek által egy egész élet és életmű, egy megpróbáltatások hosszú sorát felmutató sorsközösség, egy egyéni drámákkal telített, zaklatott világ elevenedett meg a színpadon. Kincses Elemér láttatásában: „... a képzeletbeli Andrásfalva itt van előttünk, benne élünk. És Sütő András mártír élete is itt világlik előttünk. Kétségbeejtő igazságai ma időszerűbbek, mint megírásuk idején. Mit szólna hozzánk, ha élne? Nem tudhatjuk. De művei szólnak, suttognak, üvöltenek, kezünkbe vetik magukat a könyvespolcról”. Az ihletetten alakító, sok-sok személlyel, alakkal könnyedén azonosuló két művésznőnek köszönhetően magunk is felszállunk az érzelmek intenzitást és hangulatot váltó hajóhintájára, s hol megrendülünk, elérzékenyülünk, hol meg önfeledten kopognánk a zene ritmusát, sőt a dalba is szívesen bekapcsolódnánk. Ez egyébként a bemutató végén felejthetetlen mozzanatként, mindenki örömére meg is történt. A szerepváltás különben ötletesen és zökkenőmentesen, pár köznapi kellék, öltözékkiegészítő jelzésszerű felhasználásával történik, a néző hamar társsá válik ebben a játékban. Az elején egyeseknek talán furcsa, hogy az írót nő személyesíti meg, de egykettőre túlléphetnek ezen a megütközésen. A közönséget magával ragadja az előadás lendülete, a monológok, párbeszédek, a szöveg és a dalok jó érzékkel biztosított egyensúlya pedig a feszültségteremtésben és -oldásban is nézőbarát jelzővel ruházhatja fel a produkciót. Sok dal csendül fel az esten, amire joggal számíthattunk is, hiszen mindkét művésznő szép hangú, az autentikus folklór iránt elkötelezett, azt szuggesztíven megszólaltató előadó. Ritziu Ilka Krisztina a néptáncban, koreográfiában is remekel. Ez látványban is mozgalmasabbá, élvezetesebbé teszi az előadást, amelynek az egyik csúcspontja az Anyám könnyű álmot ígér énekes, mulatós születésnapi mozzanatának ötletes megelevenítése. Azt hiszem, A gyertya könnye senkit sem hagy közömbösen. Jó lenne, ha nem mindegyre a veszteségeinket, szomorúságainkat juttatná eszünkbe, a lobogó lángnak sokkal inkább a boldogságot, az életörömünket kellene jelképeznie ünnepi asztalainkon. A gyertya és könnye ezen az esten lelkiekben, hitbeli alapállásunkban erősítette a színházteremben hirtelen összeforrott közösségé vált egybegyűlteket. Népújság (Marosvásárhely) 2017. augusztus 28.VII. Bolyais Világtalálkozó„Fészekbe visszavágyó szárnyalással” A rendezvény a Vásárhelyi Forgatag keretében zajlott három napon át, s a marosvásárhelyiek V. Világtalálkozója is. A rendkívül, talán túlságosan is gazdag, változatos program valamennyi eseményét, amelyek sokszor párhuzamosan folytak, lehetetlen volt egy személynek követni, holott volt diákként és a nap krónikásaként mindegyiken szerettem volna jelen lenni. Hamar be kellett látnom azonban, hogy ez lehetetlen, így hát a nagyszabású ünnepség első napjának néhány eseményéről, hangulatáról próbálok beszámolni. A címbeli verssort Áprily Lajos A fejedelemhez című ódájából idéztem, amelyet a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium fennállásának 300. évfordulójára írt, és az 1922-es ünnepségen maga a költő olvasott fel. A sorskérdéseinket ódai hangvételben megszólaltató költemény előadásával Kilyén Ilka színművésznő adta meg az alaphangot a marosvásárhelyi iskola fennállásának 460. évfordulójára szervezett ünnepségen. Az iskola olyan örökség, amely összetartó varázserő múlt és jelen között. A találkozások révén lehetőséget teremt valós értékeink számbavételére, miközben nemzeti összetartozásunk tudatával erősít minden résztvevőt – szólt a jelenlevőkhöz Kirsch Attila, a Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Körének vezetője. A szerteágazó, gazdag program megszervezésében nyújtott hozzájárulásukért érdemoklevelet nyújtott át a baráti kör vezetőségi tagjainak. A találkozó végén képzeletben átadhattunk egy-egy oklevelet a két iskola diákjainak is, akik kedvesen, előzékenyen vettek részt az ünnepség lebonyolításában, és fellépésükkel, előadásaikkal az iskolában folyó munka minőségébe nyújtottak tartalmas betekintést. A Schola Particulából kialakuló Református Kollégium utódintézménye 1957-ben vette fel tudós tanárának, Bolyai Farkasnak a nevét, majd viszontagságos története során 1960–2007 között vegyes tannyelvű intézményként működött. Ma Erdély legnépesebb magyar tannyelvű iskolája a legjobb tanulmányi eredményekkel – hangzott el Mátéfi István, a Bolyai líceum igazgatójának köszöntőbeszédében, aki a hagyományokon alapuló jövőépítés feltételeként az összefogás fontosságát említette. Az öröm mellett ürüm vegyült Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatójának szavaiba, aki hiányolta a nemrégiben végzett diákokat az ünnepségről. Találkozni jó, kell, fontos – zárta rövidre szavait Székely Szilárd, a Római Katolikus Teológiai Líceum helyettes igazgatója. A Bolyai iskolát nem impozáns falai teszik naggyá, hanem a benne tanító tanárok és az ott tanuló diákok – így együtt jelent meghatározó pontot az erdélyi magyarság térképén – tolmácsolta a csíkszeredai főkonzulátus üzenetét Farkas Balázs ügyvivő konzul, aki a Bolyai sportpályájának felújításában nyújtott segítséget említette, hiszen a fizikai értelemben vett iskolaépületek hiányában nem beszélhetünk folytonosságról, az értékek továbbításáról – tette hozzá. A testvérváros Baja és a térség országgyűlési képviselőjének üdvözletét Bedele Norbert, a Duna-parti város alpolgármestere tolmácsolta, aki egy tanmesét hozott ajándékba a közösség összetartozásának éltető erejéről. Borka Balázs Attila, a Bolyai Közhasznú Alapítvány elnöke az elődök munkájának folytatásaként arról a feladatról beszélt, hogy a 21. századhoz méltó körülményeket kell teremteni az iskolában, és ezt a célt szolgálják például a találkozó idején szervezett sportrendezvények is. A nyitóünnepséget a Pethő testvérpár játéka, majd a Bolyai Farkas Elméleti Líceum Harangvirág tánccsoportjának fellépése zárta mezőségi táncokkal. Ezt követően az udvaron felállított színpadot és környékét a Református Kollégium diákjai vették át, akik villámcsődülettel indítottak, a Márton Előd vezette Refi Karaván tagjai zenéltek, majd a Márton Csilla rendezte díjnyertes Arc az álarc mögött című improvizációs produkciót láthatta az iskolaudvaron maradt közönség. Köztük voltak azok az öregdiákok is, akik diákkori élményeikből osztottak meg részleteket a hallgatósággal. Ugyanebben az időben Buksa Éva Mária tanárnő a gazdag anyagból összeállított iskolatörténeti kiállítást nyitotta meg, Kovács Levente rendező a Marosvásárhely néhány ismert személyiségéről készült portrékiállítást ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A katolikus iskola bolyais múltjáról, azaz az első katolikus teológiai osztályok befogadásáról és működéséről készült kiállítást Székely Szilárd helyettes igazgató, vallástanár mutatta be, és az iskola volt diákjainak kiadványaival ismerkedhettek az érdeklődők Csáky Károly lelkipásztor szervezésében. Ugyancsak ebben az időben a díszteremben bemutatták a Bolyai Farkas Elméleti Líceum címerét. Mivel a hajdani Református Kollégium angyalos jelképét a jogutód iskola használja, szükségessé vált, hogy a Bolyainak is önálló címere legyen – vezette fel a bemutatót Hajdú Zoltán aligazgató, a nézőközönség figyelmébe ajánlva dr. Szekeres Attila István történészt, elismert címertani szakértőt, aki az iskola diákja volt. Rövid előadást hallhattunk a címerek keletkezésének történetéről, jellegzetességeiről, majd következett az új címer ismertetése. Az alapot jelentő háromszögű pajzs kék színe az iskola alapításának idejére jellemző, és a vármegyékre utal. A Marosvásárhelyhez való kötődést a páncélos kard jelképezi, amely egy lúdtollat tart. A pajzsot aranyszínű, nyitott könyv fedi, ami a tudomány, bölcsesség jelképe, alatta az alapítás éve, a könyv lapjain az iskola nevét adó Bolyai Farkas nevének kezdőbetűi láthatók. A címerbemutatót a bolyais diákok ünnepi műsora követte A sokoldalú Bolyai ma is él címmel. A népes közönség Bolyai Farkas személyisége mellett megismerhette a diákok irodalmi munkáin, magyar és idegen nyelvű szavalatain, a Kájoni János furulyakör, a Bolyai Zenekör felléptén át az iskolában folyó művészi és tudományos munka színvonalát. A hallgatóság jócskán megfogyatkozott, amire már eléggé jelentős késéssel az iskola tollforgató öregdiákjait szólította a mikrofon elé Buksa Éva Mária a Szívhangok műsor keretében. Közönség híján a verset, prózát, esszét író egykori diákok magukat szórakoztatták a felolvasással. A 12 tollforgató, Gálfalvi György, Kincses Elemér, Kiss Székely Zoltán, Komán János, Kovács Levente, Nagy József Levente, Nagy Székely Ildikó, Ötvös József, Ráduly János, Szász László és e sorok írója részleteket és verseket olvasott fel köteteiből, amelyekben a komoly gondolatok mellett az érzelmek és a humor is jelen volt. A felolvasás végén kiderült, hogy a közélet, az irodalom, a történelem, az erdélyi valóság bemutatása terén mennyire szerteágazó a tollforgató öregdiákok érdeklődése. Mármint azoké, akik a 19 meghívottból jelen voltak az ünnepségen. Fél ötkor kezdődött az udvaron levő nagyszínpadon a Kozsik József vezette Kamaszok ifjúsági színtársulat fellépésével a kulturális-zenei program, melyen bemutatkozott a Rocksuli és a későbbiekben fellépett a Mary Grace, a Kővirág, a Polifon és a Boom együttes. Ez utóbbi nosztalgiaszámai mellett visszautazhatott az iskolában töltött évek zenevilágába a sátrak alatt kitartó, vagy akkor érkező hallgatóság, amelyet nem csábított el a Borudvar vagy a Liget hangulata. A korábbi találkozók népes közönségére gondolva, többen is elmondták, hogy jobb lenne önálló rendezvényként a Forgatag előtt megszervezni a következő világtalálkozót. Az udvaron szóló zene miatt néha nehezen lehetett hallani az iskola amfiteátrumában szervezett három fórumbeszélgetés előadóinak szavát. Pedig érdekes, gondolat- ébresztő emlékezés volt a múltra, jelenre és kitekintés a jövőre is. Mit tehetek egykori iskolámért? – ez volt a témája a Bolyai vezetőivel tartott találkozónak, amelyen Mátéfi István beszámolt a terveikről, az iskola épületének korszerűsítésére kidolgozott elképzelésekről, amelyek elől az akadályok elhárulni látszanak. Az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonában levő épület felújítására a tulajdonos pályázhat, a támogatók számára pedig a Bolyai Kollégium Alapítvány biztosítja a törvényes keretet. Ilyen módon sikerült a sportpálya épületeinek a korszerűsítése is. Ha minden szükséges okirattal rendelkezni fognak, az egyházkerület hozzáláthat a javításhoz. Ennek kapcsán egy jelen levő öregdiák szakember ötleteit ismertette. Kérdésre válaszolva Hajdú Zoltán aligazgató megnyugtatta a jelenlevőket, hogy a felújított régi épület falára rövidesen visszakerülnek az emléktáblák. A Római Katolikus Líceum bolyais és korábbi viszontagságos múltjáról, amikor az évszázadok folyamán kétszer kellett a teljes megsemmisítésből újra talpra állni, Székely Szilárd ügyvezető igazgató számolt be. Meghívottjai azok a személyek voltak, akiknek valamilyen szerepük volt az újraindításban. Az ötlet a katolikus öregdiákokban merült fel az iskola fennállásának 300. évfordulóján – számolt be a rendszerváltás utáni újrakezdésről. Bár Fodor Imre alpolgármester határozottan és lelkesen támogatta, és Csató Béla főesperes nagyon sokat tett az akadályok elhárításáért, a katolikus teológiai osztályra kezdetben nem kaptak engedélyt, majd nehézségek árán sikerült a jóváhagyást elérni, és diákokat toborozni. Annak ellenére, hogy az egyház két iskolaépülettel is rendelkezett, sem az Unireába, sem a Művészeti Líceumba nem fogadták be az osztályt. Albertini Zoltán akkori főtanfelügyelő-helyettes kérésére végül a Bolyai adott helyet az évről évre gyarapodó katolikus osztályoknak, amelyek 2004–15 között működtek a Bolyaiban, mindig azzal a reménnyel, hogy sikerül önállósítani az iskolát. Amikor ez 2015-ben megtörtént, az öröm közös volt, ezért szó sincs arról, hogy a DNA felszólítására a Bolyai kártérítést követeljen azért, hogy a katolikus osztályok fokozatosan az önálló iskolában indultak. Hogy mi lesz szeptember 15-én, erre pontosan Székely Szilárd sem tudott válaszolni. Bár a tanfelügyelőség honlapján léteznek az üres állások, amikor egy áthelyezését kérő tanítónő iratait akarta beadni, kemény visszautasításban részesült. A harmadik fórumbeszélgetés Márton Előd iskolalelkész vezetésével a Református Kollégium helyzetéről szólt, és a visszaemlékezések igazolták, hogy az alapítás nem volt mentes a gondoktól, nehézségektől, hiszen az indulás évében az első kilencedik osztályt, amelybe vidéken szervezték a felvételi vizsgát, tanfelügyelőségi utasításra az akkori igazgató kivezette az épületből. Az iskola történetének leghősiesebb osztálya a kistemplomban tanult, majd a második félévtől térhetett vissza az épületbe. Hányattatásukról Csáky Károly akkori iskolalelkész számolt be. Ötvös József az iskola hovatartozásáról szóló bizonytalanságokat említette, amit református esperesként tapasztalt. Sorra kaptak szót az egykori igazgatók, Horváth Gabriella, akit katolikus létére, a vezetésben való jártasságára alapozva Csiha Kálmán kért fel az iskola vezetésére, Csiha Kálmán püspök, Tőkés Elek, a püspökség tanügyi tanácsosa és Mártha Ivor főgondnok Dónáth Árpád és Sárpataki János nevét említette, akiktől a legnagyobb támogatás érkezett. Székely Emese bevallása szerint már készen kapta az iskolát, s bár diákjaik nem tanultak luxustermekben, a Bolyai iskolával a békés egymás mellett élést választotta. Kezdetben nem voltak nagyon jó eredmények, a református osztályokban hagyták felnőni a diákokat, akik közül sokan szép karriert futottak be a humán tudományok terén. A közös imáknak nagy szerepük volt a diákjaik biztonságérzetének a kialakításában, s az esti tagozat elindítása nagyon sok személy számára tette lehetővé az érettségi diploma megszerzését. Szembe kellett nézni sok mindennel, meg kellett harcolni a harcot – emlékezett Enyedi Csaba iskolalelkész, aki a közösségformáló tevékenységekről számolt be. Hittel közösséget építeni – összegezte a jelenlegi irányvonalat Benedek Zsolt iskolaigazgató. Céljuk a teljes iskolaszerkezet kialakítása és az asszisztensképző megtartása. Ha egy iskolában van teljesítmény, akkor lesznek diákok is – tette hozzá, miképpen azt is, hogy az egyházkerület rendszeresen támogatja a Református Kollégiumot. Szombaton a várba költözött át a rendezvény, 11 órától Balás Árpád vezetésével tekinthették meg az érdeklődők azokat a helyszíneket, amelyeket a Bolyaiak neve is fémjelez, az iskolát, hajdani lakásuk helyét, a Teleki Tékát, ahol a két Bolyainak emléket állító múzeum látható, és a Református Kollégium egykori könyvtárának értékes darabjait őrzik, majd a temetőben fejeződött be a séta a kopjafánál és a síremlékeknél tett látogatás után. Szombaton délelőtt a Kutúrpalotában verbunkversenyt, délután a világtalálkozó gálaműsorát láthatta a közönség. Vasárnap 10 órától az 500 éves reformációra és az iskolaalapítás 460. évfordulójára emlékeztek, és közös imát mondtak a Római Katolikus Teológiai Líceumért. Az istentiszteletet újabb temetői séta követte, amelyen a kollégium egykori tanárai, városunk és az iskola nagyjai emlékére gyújtottak gyertyát a református temetőben. BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely) 2017. szeptember 20.Ősbemutatókkal ünneplik a magyar dráma napját az erdélyi színházakErdély-szerte megünneplik a teátrumok a magyar dráma napját annak emlékére, hogy szeptember 21-én tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját 1883-ban. Kolozsváron drámaírás-műhellyel, Sepsiszentgyörgyön Tamási Áron születésének 120. évfordulója alkalmából szervezett programokkal, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában pedig magyar írók műveiből készült produkciókkal ünneplik a színházak a magyar dráma napját. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház már szerdán ünnepel, hiszen a szeptember 21-ére kitűzött magyar dráma napja szinte egybeesik a színház névadójának, Tamási Áron író születésének 120. évfordulójával. A jubileumon a Dresch Quintet Tamási Áron-tiszteletkoncertjén vehet részt a közönség. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2011 óta ünnepli rendszeresen a magyar dráma napját, amelynek alkalmából egy-egy erdélyi szerző drámájának felolvasószínházi ősbemutatóját tartják, írta az MTI. A program szerint csütörtökön megkoszorúzzák a magyar nyelvű színjátszást szorgalmazó Aranka György művelődésszervező és nyelvújító marosvásárhelyi belvárosi szobrát, majd Kincses Elemér Karácsony Benő Pjotruska című novellájából készült előadását mutatják be. A produkciót a színházi adaptációt készítő Kincses Elemér rendezi. A csíkszeredai Csíki Játékszín csütörtökön és pénteken két magyar szerző művét játssza repertoárjából, Szép Ernő Vőlegény című színművét, majd Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiáját. A Kolozsvári Állami Magyar Színház szeptember 29-én ünnepli a magyar dráma napját. A korábban kétszer nagy sikerrel megszervezett egyéjszakás drámaírás-műhelyre bárki jelentkezhet egy rövid, általa megírt jelenettel, amelyet a társulat színészei a Drámai útvesztőnek elnevezett műhelyen adnak elő. A résztvevőknek egy-két oldalas, két szereplős jelenetet kell írniuk, ezeket a színház színészei a teátrum különböző helyszínein keltik életre. A magyar dráma napja a magyarországi és a külhoni magyar drámairodalom ünnepe. Azért tűzték ki szeptember 21-re, mert 1883-ban ezen a napon tartották Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját a Nemzeti Színházban. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár) 2017. szeptember 21.Ma van a magyar dráma napjaA magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és új művek születését ösztönözzék. A budapesti Bajor Gizi Színészmúzeumban díjátadóval ünnepelnek: csütörtök délután adják át a drámaírók számára alapított Szép Ernő-díjakat. Az elismerést ebben az évben Zalán Tibor, Visky András és Lengyel Anna veheti át. Ezen a napon adják át a Színikritikusok Díját is, amelyet a Színházi Kritikusok Céhe adományoz az előző évad legjobbjainak tizenöt kategóriában. Az életműdíjat az idén Radnóti Zsuzsa dramaturg veheti át. A Budapest Bábszínházban tartott gálaesten adják át a Színházi Dramaturgok Céhének elismerését is, amelyet az évad legjobb magyar drámájának ítélnek oda, és amelyet idén Háy János A halottember című műve nyert el. Továbbá átadják a Bálint Lajos-vándorgyűrűt, amelyet szintén a Dramaturg Céh tagsága ítél oda minden második évben egy-egy kollégának. Az idén Török Tamara, a Katona József Színház dramaturgja veheti át az elismerést. A magyar dráma napjára Magyarországon és a határon túl is számos színház készül ünnepi programmal. A budapesti Nemzeti Színházban Katona József Bánk bán című darabját mutatják be. Szombaton a teátrum nyílt nappal várja a látogatókat, gyermek- és ifjúsági programokat szerveznek, nyílt próbákat tartanak, kiállítással, kulisszajárással és ingyenes előadásokkal várják az érdeklődőket. A Pesti Színházban Esterházy Péter Mercedes Benz című műve látható a Szlovák Nemzeti Színház vendégjátékában vasárnap. Az Átriumban Molnár Ferenc művével emlékeznek meg a magyar dráma napjáról: Egy, kettő, három című egyfelvonásos vígjátékát, Alföldi Róbert főszereplésével, kétszer is előadják ezen a napon. A József Attila Színház Petőfi Sándor elbeszélő költeményének, a János vitéznek, a PartVonal Műhely produkciójának nyilvános főpróbáját tartja az évfordulón. A debreceni Csokonai Nemzeti Színházban az Akikre nem volt méltó e világ című pályázat győztes alkotásából, a Menekülőkből olvasnak fel részletet csütörtökön a társulat tagjai, akikkel beszélgetést is rendeznek az ősbemutatóról. Zalaegerszegen a Hevesi Sándor Színházban Fűszálszobám címmel Bereményi Géza dalszövegeit hallhatja Dégi János előadásában csütörtökön a közönség. A héten zajló Progress Sopron 2017 nemzetközi alternatív és amatőr színházi fesztiválon pedig a Klebelsberg Kamaraszínház Zrínyi Ilona című előadásával ünneplik a magyar dráma napját. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban már szerdán egész napos programmal várják a közönséget, hiszen a magyar dráma napja szinte egybeesik a színház névadójának, Tamási Áron író születésének 120. évfordulójával. Este Tamási Áron válogatott novelláiból készült felolvasóestet rendeznek és a Dresch Quintet koncertet ad. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata felolvasószínházi ősbemutatót tart: Kincses Elemér Karácsony Benő Pjotruska című novellájából készült színpadi adaptációját mutatják be csütörtökön. A csíkszeredai Csíki Játékszín 21-én és 22-én két magyar szerző művét játssza repertoárjáról. Csíkszeredában látható csütörtökön Szép Ernő Vőlegény című színműve, majd pénteken a székelyudvarhelyi kortárs dráma fesztiválon mutatja be a társulat Egressy Zoltán Portugál című darabját. A Kolozsvári Állami Magyar Színház szeptember 29-én ünnepli a magyar dráma napját. Az Egyéjszakás drámaírás-műhely folytatásaként a nézőktől rövid jeleneteket várnak, amelyeket a társulat színészei el is játszanak 29-én. MTI; itthon.ma/kult.php 2017. szeptember 23.Koszorúzás Aranka György szobránálSzeptember 21-én, csütörtökön ünnepeltük a magyar dráma napját, amely alkalomból a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata – hagyományaihoz híven – koszorúzást szervezett és felolvasószínházi ősbemutatóra várta közönségét. Utóbbi eseménynek a színház Underground terme adott otthont, ahol Kincses Elemér Karácsony Benő Pjotruska című novellájából készült színpadi adaptációját mutatták be Bálint Örs, Meszesi Oszkár, Gecse Ramóna és Lőrincz Ágnes színművészek közreműködésével. A délutáni koszorúzásra ez évben is Aranka György szobránál került sor – a 280 éve született és 200 éve elhunyt neves felvilágosult gondolkodó, színházpártoló, nyelvművelő és művelődésszervező emléke előtt 2011 óta tiszteleg koszorúzással az intézmény – ahol ez alkalommal Kádár Noémi és Kádár L. Gellért színművészek idéztek Aranka György életművéből származó részleteket: „Hogy a nemzeti nyelvnek kipallérozása és kimívelése egy hazában igen hasznos és minden jó hazafiaira s leányaira nézve érzékeny dolog legyen: azt az európai keresztyén nemzeteknek szembetűnő példái is bizonyítják. Azok az okok, melyek ezt a munkát egy nemzetben szükségessé tették és teszik, igen sokak, és fontosok, és oly világosak is egyszersmind, hogy aki azokat mégis világosítani akarná: szinte olyan szükség felett való dolgot csinálna, mint ha a délben tündöklő fényes napnak világát fáklyákkal akarná nevelni.” (Knb) / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 7.Premier a Spectrum Színházban„Itt emberi élet van a színpadon” Új, érdekesnek ígérkező bemutatójára készül a marosvásárhelyi Spectrum Színház. A főtéri, egykori Ifjúsági mozi épületében otthonra talált társulat ezúttal Márai Sándor világhírű, A gyertyák csonkig égnek című regényének színpadi változatát mutatja be Kincses Elemér rendezésében. A szombat este esedékes premierrel, a művel, valamint a kezdődő évaddal kapcsolatosan csütörtök délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a Spectrum Színház előcsarnokában. A megjelenteket az intézmény sajtófelelőse, Medve Zsuzsa üdvözölte, aki elárulta: Márai regényét tizenegy évvel ezelőtt Pozsgai Zsolt dramatizálta. A művet jóval az író halála után fedezte fel a köztudat, most a színház is ilyen felfedezésre vállalkozik. Amint azt Kincses Elemér elmondta, rendkívül egyszerű műről van szó, amely ugyanakkor hallatlanul nagy titkokat takar, hiszen nincsen nagyobb dolog, mint az ember lelke. – A regény kötéltánchoz hasonlítható, milliméterek választják el az érzelgőstől. Én az érzelmest szeretem, az érzelgős azonban taszít, és ez az előadás nagy kihívása is: halálosan komoly érzelmeket érzelgősség nélkül megmutatni. Két, hetven éven túli emberről van szó, akiket a szerző kamaszlelkű suhancok vad szerelmével ruház fel. Márai csodálatosan írt magyarul, és addig letiltotta magyarországi megjelenéseit, amíg ,,azok”‘meg nem buktak.‘93-ban Olaszországban ez a regény az első három legnépszerűbb külföldi alkotás között szerepelt. A szerző Kassán, nemesi családban született, de külföldre ment, a harmincas években már nagyon sikeres írónak számított. Ez a darab és előadás nekem nagyon nagy öröm, a legjobb hangulatú színházban dolgozhattam, ami óriási dolog. Színházat nem lehet háborús légkörben teremteni – mi itt több hétig úgy próbáltunk, hogy egy hangos szó el nem hangzott. Tímea díszlete szép és remek játéktér, számomra pedig öröm volt négy, ennyire különböző alkatú színészt egy irányba vezetgetni. Minden rendezőben ott él a százszázalékos előadás álma, most úgy érzem, hogy 85-90%-nál vagyok. Itt soha nem érkeztem túl korán. A mű, mint említettem, kötéltánc a giccs és a csodálatos emberi igazságok között. Ha kicsit is az érzelgősség felé hajlunk el, nyálas lesz. De mégis egy hatalmas, önemésztő alkotás, amiből kiderül, hogy szenvedély nélkül teljesen értelmetlen az élet. Van olyan színház, ahol A gyertyák csonkig égnek szitokszónak számít. Az nem az én színházam. Ez egyetemes értékű regény. Van, akinek belefér a lelkébe ez a csoda, van, akit nem érdekel, a szomorú az, hogy van, aki utálja. Mi úgy véljük, hogy az emberi lélekről beszélni a színház fő feladata, és nincs zseniálisabb színház egy nagyszerű színésznél. Ez egy olyan darab, amelyet mindnyájan szeretünk. Az igazán nagy színészek a színpadon érzik jól magukat, és a színház egy csodálatos játék: bemegy néhány felnőtt ember egy sötét terembe, majd pár órán keresztül azt játsszák, hogy nem önmaguk. Török Viola, a színház vezetője hozzátette: – Rég megvolt már az elképzelés, most sikerült ezt a művet színpadra vinni. Mi régóta ilyen darabokat keresünk. Tömény alkotás, amely tele van emberi érzelmekkel, lelkiséggel, harcokkal, öregkorral, szerelemmel. Ennek a megjelenítéséhez nyugalom szükséges. Nem kifele sziporkázó, hanem befele néző, elemző előadásról van szó. A mi profilunkhoz jobban talál ez a fajta lelkiség. Kis színházként amúgy sem vagyunk benne a trendi, csillogó színházi világban. Megengedjük magunknak azt a luxust, hogy olyan dolgokkal foglalkozzunk, amelyek jólesnek. Lehet, hogy a közönség is csak azokból az emberekből fog állni, akik ezt keresik, de remélem, hogy a fiatalabb korosztály is felfedezi magának az előadást. Én örvendek, hogy megengedhetjük magunkat ezt a lassúbb és mélyebb alkotási folyamatot. Nálunk vagy hosszú idő érleli meg az előadások születését, vagy hirtelen helyzet. Az egész évad tele lesz meglepetésekkel, a legújabb nehézségeket mindig kihívásnak érezzük. Idén még lesz egy bemutatónk, 2018-ban pedig újabb premierekkel fogunk majd szolgálni. Fiatal, játékos, elkötelezett, profi csapatunk van, az évad jó kezdődik. Az előadásban szereplő színművészek is szóltak néhány szót. Mózes Erzsébet elárulta, első alkalommal dolgozik a Spectrum társulatával, és nagyon örvend, hogy kapott egy kicsi, de igen szép szerepet, ami nagyon közel áll a lelkéhez. – Nagyon családias a hangulat, nagyszerűen éreztem magam, az emberek barátságosak, szeretetre méltóak. Nem könnyű visszalépni a színpadra az én koromban, de mindenki nagyon türelmes volt hozzám. Tatai Sándor hozzátette: – Olyan fantasztikus gazdagságú ez a partitúra, amit játszunk, hogy évtizedekig elég lesz. Az emberi lelket jellemző gazdagság, ami itt felfedezhető, fantasztikus tárház – amiből ha sikerül egy-két dolgot közvetíteni, akkor nagyon elégedettek lehetünk. Óriási feladat, ugyanakkor felelősség is. Örvendek, hogy ebben részt vállalhatok. Ez az előadás, a próbafolyamat kicsit elszakít a hétköznapoktól, olyan szerepekről van szó, amelyekért érdemes ezen a pályán maradni. Itt emberi élet van a színpadon, és számomra ez a legfontosabb. – Annak idején Márait az iskolában nem tanították, indexen volt – mondta Kárp György. –Első alkalommal egy színpadi változat kapcsán találkoztam vele, akkor olvastam el a regényt. Zseni volt, emiatt műveit nagyon nehéz színpadra állítani. Az egész regényt nem lehet ugyan eljátszani, de hatalmas értékek rejlenek benne. Engem rettenetesen meghat, elég érzékeny lettem, a korral is jár ez. Sokszor nem tudok megszólalni emiatt a színpadon. Öröm volt, hogy ezzel a szereppel találkoztam, és alkalom adatott arra, hogy színpadra vigyük. Remélem, hogy a közönség is nagy szeretettel fogja fogadni az előadást. Bízom a sikerben és abban, hogy szeretni fogja a publikum, talán azok is, akik először találkoznak így Máraival. Sajnos már Erdélyben is van egy réteg, az ,,okosok”, akiknek minden, ami magyar, az büdös, az szemét, de ha bedrogozva valaki összekalapál valami hülyeséget, arra ráhúzzák, hogy zseniális. Van egy rétege a közönségnek, amely nem szereti azt a fajta színházat. A fiatalok igen, de sajnos nincs ellenpélda. Mi ilyen ellenpéldát szeretnénk mutatni. Végszóként Márton Emőke Katinka árulta el, hogy nagyon örvendett ennek a szép szerepnek, amit igyekszik a legjobban játszani, valamint annak, hogy ilyen szűk körben feszesen, jó hangulatban tudtak az alkotók együtt dolgozni. A gyertyák csonkig égnek premierjére ma, október hetedikén, szombaton 20.30 órától kerül sor. Fellép Tatai Sándor, Mózes Erzsébet, Kárp György és Márton Emőke-Katinka. Díszlet és jelmezterv: Takács Tímea, hang- és fénytechnika: Incze Róbert. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely) 2017. november 18.Kincses-művek SopronbanTöbbes számot használhatunk, a Soproni Petőfi Színház rövid idő alatt Kincses Elemér három művét is színre viszi. A marosvásárhelyi rendező, színpadi szerző, regényíró munkái a soproni teátrum színházi klubjának műsorán szerepelnek, tudhatjuk meg az intézmény közleményéből. Kincses Macskutyák című darabja Ceauşescu és neje karikírozott képeként kerül színpadra egy olyan abszurd kérdéssel: mi történne, ha a diktátor és felesége még élne és uralkodna? Az ugrás – amelyet maga a szerző rendez, és jövő év április 4-én tekinthető meg – Dugovics Titusz nándorfehérvári hős képzeletbeli gondolatairól szól. A tervek között szerepel az író Ringlispíl című művének műsorra tűzése is. Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója elmondta: az igényes soproni nézők nagyon jól fogadták a két esztendeje indult kezdeményezésüket, gyakran nyolcvan-száz nézőt is vonzanak ezek a különleges, kötetlen beszélgetésekkel színesített klubtalálkozások. Annak pedig külön örül, hogy a színház az elmúlt időszakban ezekkel a bemutatókkal a magyar kortárs szerzők egyik otthonává tudott válni. A Macskutyák premiere már le is zajlott november 15-én Pápai László rendezésében. A Sopronból érkezett tudósításban még a bemutató előtti rendezői gondolatok olvashatók: „Kincses Elemér drámaíróként az abszurd műfaj jeles művelője. Egyfajta görbe tükröt tart az olvasók felé létezésünkről… Szól a mese: „hol volt, hol nem volt, az üveghegyeken is túl…” A mesebeli üveghegyekről tudjuk, hogy valóságalapjuk a havasok látványa. Amit a mese elbeszél most akkor volt, vagy nem volt? Kincses Elemér drámáját olvasva ilyen lebegést érzünk. Amiről szól, annyira hihetetlen, hogy az csak kitalálás lehet, de azt is gondolhatjuk: annyira hihetetlen, hogy ilyesmit nem lehet kitalálni. „Magánbűnök, közerkölcsök”, hatalom és alávetettség, igazság és hazugság, fájdalom és cinizmus cserépdarabjai kavarognak ebben a virtuális kaleidoszkópban a képtelenség (vagyis az abszurd) képeit (egészen pontosan négyet) komponálva. Ráadásul a történet az üveghegyek országában játszódik” – mondta a készülő előadásról Pápai László. Az előadás szereplői: Ács Tamás, Szőcs Erika, Savanyu Gergely, Major Zsolt, Horváth Dávid, Papp Attila, Simon Andrea. Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
